2015. január 31., szombat

Epilógus!

Három év telt el. Izgatottan készülök az esküvőmre. Igen ma összeházasodok azzal a személlyel akit mindennél és mindenkinél jobban szeretek. Hogy ki ő? Gyermekem édesapja. Igen kibékültem Jorge-val és egy kis idő után megkérte a kezemet. Izgatottan készülődök mert végre közös életet kezdünk. Már csak arra várok hogy megszólaljon a zene. Laura kezébe már ott  van a kis kosár. Amikor viszont felcsendül a zene belépek a terembe minden szem rám szegeződik. Ettől csak jobban megijedek. Próbálok csak előre a vőlegényemre koncentrálni. Ő csak mosolyogva figyel. Azzal az édes kis mosollyal. Mától az csakis az enyém. Ugyanis apa átad neki. Megfogja a kezemet és mind a ketten csendben hallgatjuk amit az anyakönyvvezető mond. Nekünk csak annyi dolgunk volt hogy kimondjuk az "Igen"-t. Utána elcsattant a nagy csók. Mindenki állva tapsolt. Alig tudom elhinni hogy mától már egy boldog házasságban élek.
-Szeretlek!-mondja az ajkaimra.
-Szeretlek!-mondom rögtön én is. Gratulálás után kimentünk a teremből és elkezdtek minket dobálni rizzsel és virágszirommal.-Dobom a csokrot!
-Jöhet!-hallom hátulról. Megfordultam és egy hirtelen mozdulattal ellendítettem. A legjobb barátnőm Tini kapta el. Ő is párkapcsolatban van méghozzá Ruggero-val. Talán még tényleg egymásé lesznek.
-Menjünk!-elindultunk oda ahol a lakodalmat tartjuk. Először leültünk enni és utána kezdetét vette a tánc.
-Mrs. Blanco! Lenne kedve táncolni a férjével?-jön oda mosolyogva Jorge.
-Ezer örömmel!-nyújtom a kezem.
-Reméltem is.-felálltunk és a tánctérre mentünk. Egy lassú szám ment. Egymás karjai közt ringtunk és úgy hallgattuk a zenét.
-Szeretlek!-mondtuk ki tökéletesen egyszerre. És azóta nagyon boldogak vagyunk...